Rajztriennálé története

Országos egyedi rajz kiállítást – 2008-ig biennálé formában – 1982 óta rendez a salgótarjáni múzeum. Kiállítási tevékenységünkben tudatosan törekszünk arra, hogy kiemelkedő rendezvényeinket megőrizzük. E kiállítás mind a hazai, mind a helyi kulturális életben hagyományosnak tekinthető, hagyományossá válását bizonyítja az a tény is, hogy grafikusművészeink mind országos, mind helyi szinten várják a rendezvényt, számítanak, készülnek rá, hiszen hazánkban ez az egyedüli kizárólagos seregszemléje az egyedi rajzoknak.

Már hagyományszerűen az Országos Rajztriennálé a megelőző három év – szigorúan vett – egyedi rajz „termését” mutatja be, melyet az országban több helyen (Budapesten, Egerben, Miskolcon és Salgótarjánban) gyűjtünk be, biztosítva minden alkotó számára a bemutatkozási lehetőséget. Szintén hagyománnyá vált már, hogy a rendezvény megnyitó ünnepségén – szakmai zsűri döntése alapján – számos szakmai, illetve önkormányzati díjat adunk át. A nagydíj és intézményünk díjának nyertesei lehetőséget kapnak arra, hogy a következő Rajztriennálé alkalmával egy-egy kamara kiállítással mutatkozzanak be.

Az Országos Rajztriennálé a kortárs magyar egyedi grafika seregszemléje és a szélesebb közönségrétegeket is megismerteti a rajzművészet legújabb törekvéseivel, a legfrisebb tendenciáival. Az Országos Rajztriennálé egy viszonylag szűk terület, az egyedi rajz megismertetését tűzte ki célul, melyet viszont joggal tekinthetünk minden képzőművészeti ág alapjának.

2022-2025 © Országos Rajztriennálé