VI. Országos Rajztriennálé felhívás

1982-től intézményünk biennále rendszerben rendezte meg országos begyűjtésű, kiemelkedő jelentőségű, hagyománnyá váló egyedi rajz kiállítását. 2010-ben első ízben nyitottuk meg – még Nógrádi Történeti Múzeum néven – az Országos Rajztriennálét. 2013. január 1-től intézményünk a Dornyay Béla Múzeum nevet viseli, de továbbra is változatlan céllal hívjuk meg a rajzművészet képviselőit, hogy ismét bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt. Összehasonlítási alkalmat kívánunk teremteni valamennyi irányzatnak, tendenciának, a kortárs grafikusművészek egyedi rajz területét művelő alkotóinak, bemutatva e művészeti ág sokoldalú fejlődését.

Rajznak tekintünk minden olyan egyedi, nem sokszorosított képzőművészeti alkotást, amely nyomhagyó anyaggal készült, és nemcsak uralkodó, de kizárólagosan meghatározó eleme a vonal.

Önálló rajzi gondolkodásban fogant műveket várunk, más műfajok előkészületi és műhelyrajzait nem kívánjuk bemutatni.

Nevezhető az utóbbi három évben készült három rajz, névvel, lakcímmel, műcímmel, mérettel ellátva (a zsűrinek jogában áll a sorozatokat megbontani).

A művek állagának megóvása érdekében kérjük a rajzokat paszpartuban, illetve a műhöz illő keretben beadni. A paszpartuk mérete 50×70, 60×80 vagy 70×100 cm-es legyen. Kérjük, hogy a keretezett grafikák mérete ne haladja meg a 110×100 cm-t, a későbbi biztonságos szállítást figyelembe véve. Törékeny, sérülékeny műveket nem veszünk át.

Kérjük, hogy kiállításra szánt alkotásairól digitális képet küldjön, maximum 5 megabyte méretben (a szerző, cím, évszám, méret és technika megjelölésével), 2025. szeptember 4-ig / éjjel 12 óráig /a rajztriennale2025@gmail.com e-mail címre. Kérjük kitöltve a mellékelt jelentkezési lapot is csatolni.

A jelentkezési lapot, amennyiben postai úton kapták meg, kérjük kitöltve beszkennelni és a képekkel együtt PDF formátumban a megadott fenti e-mail címre megküldeni, vagy javasoljuk a képeket elküldeni digitalizálva és a kitöltött jelentkezési lapot postázni a múzeum címére.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy egy levél maximum 5 megabyte lehet, több képet érdemes több e-mailben elküldeni.

A kiállításra szakértő válogató zsűri által javasolt műveket a továbbiakban is a megszokott begyűjtő helyeken (Salgótarján – Dornyay Béla Múzeum, Budapest – Budapest Galéria Kiállítóháza) vesszük át – az előzőekben ismertetett feltételeket figyelembe véve – egy későbbiekben meghatározott szeptemberi időpontban, a zsűri eredményéről küldött értesítésnek megfelelően.

További információk: titkarsag@dornyaymuzeum.hu

A nevezési lap a Dornyay Béla Múzeum honlapján: www.dornyaymuzeum.hu található és letölthető.

Sikeres alkotómunkát kívánunk!

Dr. Shah Gabriella
​igazgató

Salgótarján, 2025. július​

2022-2025 © Országos Rajztriennálé